Ősi Mesterek

 

Kit nevezünk Ősi Mesternek?

Úgy, ahogy neked is több aspektusod van (vagy barát, szülő, gyermek, férj/feleség, ellenség, diák stb.), úgy Istennek is számtalan arca, aspektusa van. Az egyik közülük a tanító elv vagy ahogy szankszritül mondják: Guru Tattwa. Az alábbi Ősi Guruk vagy Tanítók mind Isten Guru aspektusából keltek életre, hogy a kornak megfelelően, helyre billentsék az egyensúlyt.
S itt lépünk színre azzal, hogy megpróbáljuk bemutatni neked, Kedves Érdeklődő, ezeknek a nagyszerű Guruknak a tanításait. Az oldalra érdemes lesz visszatérni akkor is, amikor már teljesen elkészült, hisz mindig lesznek frissítések, újdonságok.

Raja Janaka
i.e. 5000, Mithilia, India

Mithilia királya és Shri Sita édesapja. Bátor volt és erényes, jól ismerte a sasztrákat és a Védákat. A Ramayana szerint erőpróbát hírdetett, és aki Shri Shiva hatalmas íját felhúrozza, az elveheti lányát, Shri Sitát feleségül. Shri Ramanak sikerült a próbatétel és feleségül vette Sitát (Janakit). Annak ellenére, mennyi felelősséggel és bajjal járt tartományának vezetése, Janaka király teljesen kívülálló vol, egyszer pedig a folyóparton meditációban maradt miközben leégett a háza. Ez maradandó benyomást keltett egyetlen tanítványában, Nachiketában.
'Amikor az isteni erő világában élsz, Brahma gondodat viseli.' - Janaka király


Ábrahám
i.e. 2000, Mezopotámia, Palesztina

Próféta és a zsidó nemzet első pátriárkája. A kereszténység és az iszlám vallás ugyanolyan fontosságú alakja, Mohamed próféta felmenőjeként tisztelik. Fiatal korában elleneszegült a bálványimádóknak, a saját apja sem volt kivétel ez alól. Nagyszerű bizonyosságot tett a hitről, áldozathozatalról, elkötelezettségről és türelemről.
'Láthatjátok abban az időben milyen volt Ábrahám élete... Arra célzok, hogy abban az időben a családi és az emberek közötti kapcsolatok újjáépültek, Ő ezt a szintet dolgozta ki.' - Shri Mataji Nirmala Devi


Mózes
i.e. 1200, Egyiptom, Palesztina

Próféta és héber eredetű vallásos vezető, akit a fáraó lánya nevelt Egyiptom udvarában. Meghökkentette az, ahogyan a héber szolgákkal bántak, elmenekült, majd egy égő bokorként Isten megjelent előtte, aki arra kérte, hogy menjen vissza Egyiptomba és szabadítsa fel népét a rabszolgaságból. Negyven éven keresztül vándoroltak a pusztában, mialatt Mózes azon fáradozott, hogy helyreállítsa bennük az erényt. A Sínai hegyen Istentől megkapta a tíz parancsolatot. A júdaizmus, kereszténység és az iszlám híres prófétája.
'Tartsátok meg azért mind a parancsolatokat, amelyeket én ma parancsolok néked, hogy megerősödjetek, bemenjetek és bírjátok a földet, amelyre átmentek, hogy bírjátok azt.' - Mózes


Zarathusztra
i.e. 1000, Perzsia

Óperzsai próféta és vallásos költő aki a világot az igaz és a hamis kozmikus küzdelmének tekintette. Azt hangsúlyozta, hogy az életünk során szabad akaratunkból fenntarthatjuk az igazságot, valamint szorgalmazta kedves beszédet, tiszta gondolatokat és a jó cselekedetet. (Mozart Varázsfuvolájában Szarasztro szerepében jelenik meg)
'Legyünk mi azok, akik meggyógyítják a világot!' - Zaratusztra


Konfuciusz
i.e. 551-479 Kína

Kínai filozófus, aki nagy hatással volt Kína, Japán, Korea és Vietnam lakosainak életére és gondolkodásmódjára. Szorgalmazta az erényességet személyes és országvezetés szintjén, a társadalmi kapcsolatok, igazságosság és őszinteség értékeit.
'Hallok és felejtek. Látok és emlékezek. Cselekszem és megértem.' - Konfuciusz


Lao-ce
i.e. 6.-ik század, Kína

Kínai filozófus és a taoista irányzat megalapítója. Írásai a tao (út) - az univerzális igazság, amely átlépi a fizikai univerzum határait - ismertetését szolgálja. A taot csak úgy lehet megtalálni, ha átérezzük a mindennel való egységet, a természettel és a belső lényünkkel való egységet.
'Aki másokat legyőz, az erős; aki önmagát legyőzi, az hatalmas.' - Lao-ce


Szókratész
i.e. 469-399, Athén, Görögország

Klasszikus görög filozófus és reformátor, a dialektika atyjaként tekintik. A szobrászattal felhagyott annak érdekében, hogy Athén lakosait erényes és ésszerű életre ösztönözze. Hitt az abszolút igazságban, amire egy belső isteni sugallatként hivatkozott. Finom érvelésekkel kereste és közelítette meg az igazságot.
'Legyél olyan, amilyennek látszani szeretnél.' - Szókratész


Mohamed
570-632, Mekka, Arábia

Az iszlám (átadás) megalapítója. Mekkában született, negyven éves korában látomásai voltak Gábriel angyallal. Kezdetben zavarodott és bizonytalan volt, három éven keresztül imádkozott és szellemi gyakorlatokat végzett, amíg meg nem győződött valódiságukban. Ezen látomások végigkísérték az életét, későbbi tanításaival pedig a Korán szavait képezik.
'Egy órás meditáció a Teremtő munkáján többet ér mint hetven évnyi imádkozás.' - Mohamed


Guru Nanak
1469-1539, Punjab, India

A szikh vallás megalapítója. Lahore mellett született egy hindu családban, Isten egységéről beszélt, hit és jótettek általi üdvözülésről, az emberek testvériségéről és egyenlőségéről. Ugyanakkor hitt a nők egyenlő félként tekintésében, valamint az univerzális vallásban. Szorgalmazta az odaadást és az erényes életet.
'Úgy tekints az emberek közötti testvériségre, mint a leghatalmasabb jógikra. Ha meghódítod az elméd, ezáltal meghódítod a világot.' - Guru Nanak


Shri Sai Baba Shirdiből
1838-1918, Shridi, India

Indiai szufi és guru, aki életében és tanításaiban megpróbálta átölelni és kibékíteni a hinduizmust az iszlámmal, mindkét vallás ünnepeit és szertartásait megtartotta. Shri Sai Nathként is hivatkoznak rá, aszkétaként élt Maharsatrában. Szeretetre, megbocsátásra, mások segítésére, megelégedésre, belső békére, jótékonykodásra, a guru és Isten imádatára tanította az embereket.
'Fedezd fel az istenit az emberben.' - Shri Sai Nath


 
Teljesen bocsáss meg mindenkinek és ne reagálj. Magának az egonak sok a reakciója. Alapozd meg a tanú állapotot.
- Shri Mataji -