Shri Mataji Nirmala Devi

A Sahaja Jóga megalapítója

Teljes dokumentum letöltése
 

 

   Shri Mataji életének fontosabb mozzanatai megtalálhatóak a Sahaja Jóga hivatalos weboldalán. Ebben a cikkben igyekszünk a guru elvhez tartozó néhány tanítást ismertetni.

    Shri Mataji neve nem jelent mást, mint azt, hogy Nagy Anya. Sahaja Jógáról pedig 1970 második felétől beszélhetünk, miután Shri Mataji megnyitotta kollektív szinten a Sahasrara (korona) chakrát. Ennek gyakorlati jelentősége abban áll, hogy aki tiszta szívből vágyik az önmegvalósulás megtapasztalására, ezt el is érheti. Az önmegvalósulás pedig nem más, mint a szunnyadó állapotban bennünk levő Kundalini energia felébredése, ami eljutván a Sahasrara-ig kapcsolatot teremt a mindent átható univerzális erővel. Ezt a kapcsolatot nevezik jógának, a sahaja pedig spontánt jelent, vagyis ez a folyamat erőfeszítés és bármi veszély nélkül történik meg. Ezt a mindent átható isteni erőt a különböző vallásokban illetve kultúrákban másképp nevezték: Szentlélek, Ruah, Shekina, Paramchaitanya, Tao, Univerzális Ki. Megjelenését hűvös szellőként jellemezték.

    A Kundalini a bennünk levő Tiszta Vágy. Nem ajánlatos erőltetni, sem irányítani, csak hagyni, hogy megnyilvánuljon (egy anyai szeretetben). A Kundalini-t a különböző népek más szavakkal illették: Chi, Ki, Prana, Fluidum.Kezdetek

    Shri Mataji kezdetben hat embernek adta meg az önmegvalósulást, így indult a sahaja jóga, később pedig tömegesen, egyszerre akár több ezernek is. Az a személy, aki spirituális tanító, mester, vezető és a keresőknek megadja az önmegvalósulást, az indiai kultúrában gurunak nevezik. Napjainkban elég sok guru megfordult a világ számos táján, közülük néhányan hamis guruk, akik trükköket villogtatnak, pénz kicsalással foglalkoznak, részigazságokat jelentenek ki, de sok esetben az ilyen guruknak nincs meg az önmegvalósulása. Csak az önmegvalósulással rendelkezők képesek önmevalósulást adni másoknak, de ez nem vonja azt maga után, hogy az ilyen emberek egyben guruk is. Shri Mataji vágya nemcsak az, hogy az egész emberiség megkapja az önmegvalósulást és spirituálisan fejlődjön, hanem az, hogy kezdetben a saját mesterévé váljon mindenki, ismerje meg mi jó számára, mi az ami nem használ, hogyan segíthet másokon. Ezt csak meditációban lehet megtapasztalni és elérni, mivel ez maga után vonja a személyiség változását, felfogását és hozzáállását különböző dolgokhoz, eseményekhez, amit könyvekből nem lehet elsajátítani.

 

A következő részletek Shri Mataji 2000-ben tartott beszédéből származnak. A helyszín az olaszországi Cabella Ligure volt.

 

Változás

    „Az egyetlen dolog, amit a Guru tesz az, hogy tudatosítja bennetek az önismeretet, a felsőbbrendűséget. Mindenkiben ott lakozik a tiszta lélek, ezért a spiritualitás is jelen van bennetek. Semmit sem kell kívülről elérni. De mielőtt ezt felfognátok tudatlanságban éltek. Ebben a tudatlanságban fogalmatok nincs milyen kincset hordoztok magatokban. A guru dolga nem más, mint ráébresszen benneteket arra, kik is vagytok valójában...

    Ahhoz hogy megismerd Istent előbb meg kell ismerned önmagad. Nagyon fontos, hogy megismerd önmagad, aztán Istent is megismered. A tudásnak el kell jönnie, a Guru pedig segít az önismeretben. Ugyanakkor neked kell rájönnöd arra, hogy amit a Guru mond az igaz vagy hamis, másképp illúzióba eshetsz...

    Az önelemző személyisége fokozatosan megváltozik. Elsősorban az agresszív, a mérges, az ego-teli, kedvessé, szelíddé változik. A félősek és ijjedékenyek félelem nélküliekké lesznek. Ezen a szinten nincs félelmed és megbizonyosodsz arról, hogy jó úton haladsz. Nem hoznak ki könnyen a sodrodból. Legalább odáig kell fejlődnötök, amíg meditációban megérzitek mi a gond bennetek...

    Amikor észreveszitek magatokat, beléptek a bhakti (odaadás) királyságába, kellemes személlyé váltok, nem beszéltek túl sokat, nem sértetek meg senkit, kellemessé és megértőkké lesztek. Fel kell figyelj arra, hogy viselkedsz másokkal. Ekkor a figyelmed magadról másokra irányul, és észreveszed hogyan viselkedsz, hogyan szeretsz, mekkora benned az együttérzés. Hogyan szerethetsz valakit úgy, hogy ne legyenek elvárásaid tőle, csak lelkesedsz érte, meghallgatod, bármit megtennél érte, ezt a fajta szeretetet odaadásnak is nevezik. Ez önmagában csak szeretet. Az odaadás nem más mint szeretet, és ez a fajta szeretet nagy örömmel tölt el. Amikor ez a bhakti megjelenik, az átadás is jelen van és ti csak belecsöppentek. Az összes rossz tulajdonságaitokat és gondjaitokat megértitek és megoldjátok őket. Most ha ugyanilyen gondokkal rendelkező emberekkel találkoztok, próbáljátok meg őket szeretetből tolerálni. Képesek vagytok megbocsátani nekik erőszakoskodás nélkül.”

 

A Gururól

    „... mivel semmi nem zavarja meg őket, és nem is sérti meg őket, örömüket csak az odaadásban lelik, odaadásukban a gurunak és odaadásukban Istennek. Ebben az odaadásban nagyon szép verseket írhatnak, elkezdhetnek táncolni, énekelni, mivel a béke bennük lakozik és saját maguknak örülnek. Amikor egyedül vannak, tulajdonképpen nincsenek is egyedül, maguknak örülnek. Tudják hogy egyek vagyunk az istenivel és az isteni áldás jelen van.

    Egy másik jellemzőjük, hogy sosem felszínesek. Sosem aggódnak, nem sértődnek meg, nem viszik túlzásba a jövőbeli terveket, nem gondolnak a múltra, csak a jelenben vannak. Amikor a jelenben vannak, akkor csendben maradnak, hallgatnak amikor gond van, vagy amikor történik velük valami, belépnek a gondolatnélküli állapotba. Erre képesek. Ahhoz, hogy Guruvá váljatok ezt a személyiséget ki kell fejlesztenetek magatokban...

    Elsősorban egy guru nem lehet finnyás: ’Kell az a ház, kell ez, így nem élhetek, nem tehetem ezt...’. Ha nem vagytok képesek ezektől a dolgoktól elkülönülni, nem lehettek guruk. Hogy is tudnátok így követni a fejlődéseteket? Természetesen, próbáljatok meg ezektől a szokásoktól megszabadulni. Ezek nevetséges szokások, amelyek boldogtalanná tesznek. Nem másokat boldogtalanítanak, hanem saját magatokat. Egy gurut nem kellene befolyásoljon semmilyen szokás.”

 

Mester és tanítvány viszonya

    „Utólag találkoztam nagyon szigorú Gurukkal, akik teljes szófogadást, megalázkodást és odaadást követeltek. Egyetlen szót sem engedélyeztek ellenük, még válaszolni sem hagytak, nem mutathattad ki azt, hogy elvesztetted a türelmed a Guruval szemben. Találkoztam már ilyen emberekkel, próbaltam szót váltani velük.

    Csak annyit fűzhetek ehhez, hogy aki jobb szeretne lenni, jobbá válhat, aki pedig nem szeretne, azt nem erőltetheted. Ezek a Guruk úgy gondolták, hogy a követőkben hatalmas félelmet kell kelteni, és így fognak illően viselkedni, félelemtelien.

    Sok elvárásotok van egy Gurutól: ő az apátok, anyátok, barátotok, ő minden. Egy tiszta személy, aki csak a felemelkedéseteket szeretné. Arra vágyik, hogy vigyázzon rátok, útbaigazítson, védelmezzen és egy spirituális életre neveljen. Ezt kellene egy Gurunak cselekednie. De egy követőtől mégtöbb az elvárás. A követő is tiszta személy kell legyen. Tiszta vágya kell legyen arra, hogy spirituális személlyé váljon. Másképp a vágyai teljesen mások, és alkalmatlan e téren.”

 

Az alábbi részletek Shri Mataji 1982-ben tartott beszédéből származnak. A helyszín London volt.

 

Felelősség

    „...mostanáig a guruk csak guruk maradtak, és egyetlen követőből sem lett mester. Mindenki csak követőként volt számontartva, még a hamis guruk esetében is. Ez utóbbiak valójában sosem voltak guruk. Nem volt szükség a növekedésre, csak a guru nevét kellett ismételgessék. Krisztus és a tanítványai, ugyanígy Mohamed Száhibnak is voltak tanítványai, Nanaknak és Sai Nathnak is. Közülük egyik sem vált guruvá. De ez a ti sorsotok – sajnálom hogy ezt kell mondanom – hogy guruvá váljatok. Tulajdonképpen ez egy kiváltság. Guruvá válni nagy kiváltság. Ehhez pedig meg kell tanulnunk azt, hogy mi a teendőnk. Azt gondolom, néha ez csak elméletbe fullad.

    Azok az emberek, akik folyton elégedetlenek, valamilyen szinten megszállotak – gondolom – és ezért panaszkodnak mindig, megpróbálnak kínozni, sérteni. Az ilyen emberek nem vélhatnak guruvá. Képzeljétek el, ha egy guru panaszkodik, mire tanítja a többit? Örök elégedetlenségre? Ha a tanítók nagyon jó siránkozók, akkor a tanítványok is kíválló siránkozók lesznek. Ilyen módon csak egy elégedetlenekből álló csoportot alkottok. Amikor ilyen emberek jönnek hozzám, észreveszem, hogy kétszer elégedetlenebbek nálatok...

    Ameddig a szív zárva van, a Szellem nem mutatja meg fényét. A Szellem az ami teljes megelégedést ad, teljes boldogságot, guru princípiumot, mert akkor kezdtek el adni. Ha nincs fény akkor mit adhattok? Sötétséget? Mit adtok másoknak? A sötétséget ami bennetek van?...”

 

Kívülálló együttérzés

    „Egy másik fázisban elkülönültök magatoktól és a Szellemmel azonosultok, melynek megnő a fénye. Ki kell fejlesztenetek magatokban a kívülállást. De ezt a kívülállást a következőképp fogjátok fel: ’Teljesen elkülönülök a pénztől. Nem érdekel. Mindig felkapcsolva hagyom a villanyt, miért is aggódnék a pénzért? Nem ragaszkodom a pénzhez.’ De ki fogja kifizetni? A kívülállás egy másik, nagyon érdekes típusa, amivel találkoztam ez: ’Nagyon kívülálló vagyok, még a mosakodásra sem gondolok, nem zavar ha megbetegszem, az sem, ha másokat megbetegítek. Teljesen kívülállok. Megfáztam, na és aztán? A többiek miért idegeskednek? Nekik is kívülállóknak kellene lenniük.’ Ez a legnevetségesebb kép, amit alkotni lehet  a kívülállásról. A kívülállás belülről ered. A kívülállás a nagylelkűségetekben mutatkozik meg. A kívülállás nem más, mint nagylelkűség.

Shri Mataji    A kívülállás akkor jelentkezik, amikor nem avatkoztok be a dolgokba, csak tanúk vagytok. A rendezvény szemlélői. Ennek a kívülállásnak kellene megjelennie, ami alapján figyelitek az egész színjátékot anélkül, hogy beavatkoznátok.

    Mentális szinten amit tennetek kell az, hogy megértsétek az írások lényegét, különítsétek el a Vidya-t (tiszta tudás) az Avidya-tól (hamis tudás). Az Avidya romboló hatású, elszívja az energiátokat, míg a Vidya fenntart benneteket. Próbáljátok felfedezni azokat a könyveket, amelyek a Vidya-ról szólnak... olvassátok a Devi Mahatmyam-ot, a Bibliát, fedezzetek fel más írást is, a Koránt – és másokat, amelyek táplálnak: Blake, Kabir, Nanaka, Lao-ce műveit... mentális szinten a figyelmeteket olyan dolgokra fordítsátok, amelyek táplálnak benneteket. Vibrációk által felismeritek ezeket. Fejlődésetek érdekében inkább pozitív dolgokat olvassatok és ne borzalmasakat, ellenben felelősek lesztek érte.

    A beszédetekben, ha lehet, legyen együttérzés. Amikor beszéltek valakivel, teljes együttérzés kellene kitöltsön. Egy guru nagyon türelmes kell legyen. Más mint a megszokott guru, de még a hiteles guruknak sem volt türelmük. A sahaja jóga egy olyan rendszer, amelyben csak a türelem hoz eredményt, mivel más guru nem adott önmegvalósulást, nektek kell ezt megtennetek.

    A legnagyobb csoda ebben a világban az, hogy mindenki meghal, de senki sem törődik vele. Egy másik csoda pedig az, hogy Isten megáldotta az egész világot, de senki sem tudja ezt. De ti kivételes áldásban részesültök. Szóval mit kell tennetek? Legyetek vídámak, megértőek és a boldogság közeledni fog felétek. Elismerés nélkül semmi sem működik. A szívetek legyen elismerő. Elismerő szívetek kell legyen Isten iránt, ahhoz hogy adni tudjon. Amikor másnak adtok, Ő is kétségtelenül nagylelkű lesz veletek szemben. De nehogy azt higgyétek, hogy olyasmit adtok, ami a tietek. Csakis azt adjátok, amivel Isten megajándékozott titeket...


    Isten áldjon meg benneteket!”

 

 
A te saját figyelmed a fontos, és nem mások figyelme.
- Shri Mataji -